Mikor szívünk először összedobbant. Leírni nem tudom mit irántad érzek, hisz úgy is tudod szeretlek téged. Elmondom neked s az egész világnak, ha eddig szerettelek, ezután imádlak. Azt sem tudtuk, hogyan szeressünk, csak fogtuk egymást, Amíg dühöngött a szerelmünk, nem láttunk mást. Ne akarj magadnak kincset, gazdagságot, kívánj inkább velem igaz boldogságot. Nézd a fecskepárt, s megérted a dolgot, mily apró fészke van, Két szív mely egy ritmusra dobog, két lélek mely csak együtt ragyog. Ezek vagyunk ketten, csak te meg én, szerelmünk soha véget nem ér.
Féltelek!
Mikor szemed rám nézve lángra lobbant,
mikor az első csókod az ajkamon égett, én
már akkor úgy éreztem, meghalok érted!
Te sem bírtad már a kalitkát, miért maradnál,
Hiszen minden szívnek szárnya van, s néha elszáll.
mégis milyen boldog.
Ha tehetném vigyáznám minden léptedet.
Vigyáznék rád mint egy angyal,
hisz te vagy aki akkor is hiányzik
mikor ébred a hajnal.
Rád gondolok éjjel nappal
rád aki oly messze vagy.
Gondolatban megfogom kezed
s mindig mellettem a helyed.
Tudom, Te azért születtél, hogy szeressenek.
Én azért, hogy szerethesselek.
Csak annyit ér az életem,
amennyi boldogságot adsz nekem.
Hangod kedvessége, kacagása
mindig örömöm forrása.
Emlékszem a boldog tegnapokra,
melyeket olyan különlegessé tettél.
Ez ad létet és tengernyi szépet.
Tudom a szavak oly gyakran
nem elegendőek kifejezni mindazt
mit szívünkben érzünk.
Jó lenne sárga rigónak lenni
fenyőre szállni és hangosan fütyülni,
hirdetni szerte a világnak, hogy élni jó
és élni szép ha fogják az ember kezét.