,,Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.

Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két, párhuzamos lábnyomot

látott a homokban: az egyik az övé volt, a

másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette

a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal csak egy sor lábnyomot lát.

Arra is rájött, hogy ezek éppen élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek.

Nem hagyta nyugodni a dolog, s megkérdezte az Urat:
- Uram! Azt ígérted, ha úgy döntök, hogy követlek, akkor mindig velem

leszel. De íme,

épp a legnehezebb időkben csak egyetlen sor lábnyom látható.

Nem értem, miért

hagytál el épp akkor, amikor a legnagyobb szükségem

lett volna Rád?
Az Úr így felelt:
- Drága gyermekem! Szeretlek, és soha el nem hagynálak. Azért látsz néhol

csak egyetlen sor lábnyomot, mert amikor a legnehezebb időszakokat élted át,

amikor igazán szenvedtél, akkor a karjaimban vittelek."

Amikor tudod, hogy nem jön, de mégis várod
Amikor tudod, hogy kár volt az egész, mégse bánod.
Amikor meglátod, és hevesebben dobog a szíved,
Amikor érzed, hogy érte remeg a két kezed.
Amikor várod, hogy újra eljöjjön a pillanat,
Amikor várod, hogy ismét odaadhasd neki magad.
Amikor vágyod hangját és szavait,
Amikor naponta felidézed magadban az együtt töltött órák emlékeit.
Amikor néznéd mosolyát és két szemét,
Amikor vágysz arra, hogy megint feléd nyújtsa két kezét.
Amikor nem bírod már, hiszen kavarognak benned a szavak,
Amikor közeledben van és alig bírod türtöztetni magad.
Amikor elhiszed, hogy erre volt szükséged,
Amikor elhiszed, hogy míg együtt voltatok ö is megörült érted.
Amikor megijedsz, mert rossz lenne nélküle,
Amikor újra aludnál és ébrednél mellette.
Amikor jó lenne ha újra veled lenne,
Amikor már önmagaddal harcolsz ellene.
Amikor rájössz, hogy mit sem ér a józan ész,
Amikor döntesz, hogy miért is ne, hiszen egyszer élsz.
Amikor világossá válik, hogy bármily rossz, ez mégis jó neked,
Amikor tudod, hogy tilos de mégis újra és újra megteszed
Akkor vedd tudomásul, hiába tagadod, igenis szereted!

,,Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a

drága pénzen vásárolt arany csomagolópapírt. Amiről az apa nem

tudott, az az volt, hogy lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az

aranypapírból kivágjon egy darabot, amivel az apja számára

készített ajándékot, egy dobozba csomagolta be, és tette a

fa alá. Amikor szenteste az apja meglátta az ajándékot,

kibontotta, látta, hogy a doboz belül üres.

Azt mondta a lányának:
- Tudod kislányom, az úgy szokás, hogy ha valakinek

ajándékot adunk, akkor nem szabad üres dobozt adni.
- De apa - így a lány - hiszen ez a doboz nem üres, tele

van csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra.
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt, bocsánatáért

esedezve. A kislány átölelte apját és sírva bocsátott meg neki.

Nem sokkal ezután a kislány meghalt egy balesetben. Az apa

egész életén át az ágy alatt őrizte az arany dobozt. Amikor rosszul

érezte magát, mindig kinyitotta a dobozt és egy emlékezetes csókot

vett ki belőle így emlékezve az ő

gyermekére, aki azt odatette.
Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van

csókokkal gyermekünktől, családunktól, barátainktól, Istentől."

Oldal: Szomorú történetek
"Ne álmodd az élted, hanem éld át az álmaidat!" - © 2008 - 2025 - kavalkad.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat